Miért a kínai nyelv?
„A legjobb időpont, hogy elültess egy fát, 20 évvel ezelőtt volt. A második legjobb időpont most van.” – kínai közmondás
Aki egyszer elkezd kínaiul tanulni, az egy élethosszig tartó, változatos és nagyon szép feladat elé néz. Hiszen a hétköznapi nyelvet és írásjeleket ugyan el lehet sajátítani néhány év leforgása alatt, de mindig lesznek új nyelvi fordulatok, újabb és újabb karakterek, amiket érdemes megismerni. És akkor még nem is említettük a különböző nyelvváltozatokat, nyelvjárásokat, amik tovább színesíthetik a képet.
De miért érdemes mégis belevágni a kínai nyelv tanulásába?
Munka…
Kína szépen lassan nőtt és vált egyre fontosabbá a nemzetközi politikai és gazdasági színtéren, olyannyira, hogy ma már a világgazdaság egyik meghatározó résztvevője és ezzel párhuzamosan politikai szerepvállalása is jelentős. Talán nem túlzás azt mondani, hogy ma minden nap akár többször is kapcsolatba kerülünk Kínában készült tárgyakkal, ruhákkal és akár kínai élelmiszerekkel is. Szinte mindegyik álláskereső oldalon hirdetnek munkalehetőséget kínaiul folyékonyan beszélő munkavállalóknak és rengeteg fordító- és tolmácsiroda is foglalkoztatja a felsőfokú nyelvtudással rendelkezőket. Nem beszélve arról, hogy egyre több lehetőség van kínai munkavállalásra és tanulásra is.
... és szórakozás!
A kínai kultúra, ahogyan a kínai írás is, szinte kimeríthetetlen tárházzal rendelkezik: a legújabb tv-sorozatoktól a néhány évvel ezelőtti harcművészeti filmeken és a klasszikus kínai operán át, egészen a több ezer évvel ezelőtt élt olyan bölcsekig, mint Konfuciusz. A Távol-Kelet meghatározó országa volt mindig is Kína, mind gazdaságilag, mind politikailag, mind pedig szellemileg. A hatalmas területű ország különböző tájaihoz különböző szokások, hiedelmek és eltérő konyhák is tartoznak, például a Sanghaj környéki ételek azok, amelyek leginkább hasonlítanak a magyarországi kínai büfékben árultakhoz. Ugyanakkor érdemes legalább egyszer ellátogatni egy autentikus kínai étterembe és ott kipróbálni más tájak konyháját is. Mivel ezeket az éttermeket hazánkban is elsősorban az itt élő kínaiak látogatják, ezért itt igazán nagy hasznát lehet venni már egy alapszintű kínai nyelvtudásnak is.
Legyen bármi a cél, politikai vagy gazdasági pálya, tanulás vagy munka, a kultúra megismerése vagy konyhaművészeti kalandozások, a Soter Nyelviskola segíthet ezeknek az álmoknak a megvalósításában.
Egyedi tematikájú tanfolyamaink lehetőséget nyújtanak arra,
hogy a hallgatók egyéni kéréseinek megfelelően alakítsuk a tananyagot, arra koncentrálva,
amiben leginkább fejlődni szeretnének.
Kínai nyelvtanfolyamainkon
amelyek kezdőtől a felsőfokú nyelvvizsga előkészítőig, mind egyéni, mind csoportos oktatás keretében elérhetőek, fejlesztjük mind a négy nyelvi alapkészséget (írás, beszéd, szövegértés, hallás), de a fő hangsúlyt a szóbeli kommunikációs készségre helyezzük!
Tanfolyamainkon nem csak a kínai nyelvet adjuk át, hanem − észrevétlenül − a nyelvet működtető logikát, gondolkodásmódot, szemléletet is!
Így segítünk Neked, hogy ne fordíts folyamatosan, hanem kínaiul gondolkodj, amikor kínaiul beszélsz.
Csoportlétszám
A csoport 4 főtől indul el.
Egyedi esetekben elindítunk ennél kisebb létszámú csoportot, ugyanakkor a tandíj ott módosul.
Kínai nyelvtanfolyamaink folyamatosan indulnak, minden hónapban indulnak kezdő nyelvtanfolyamok is. Csoportjaink jellemzően együtt maradnak, így akár szünet nélkül tudják folytatni a következő modulon a tanulmányaikat.
A tanfolyam elvégzéséért tanúsítványt adunk.

Szintrendszer
Kezdő 1: 40 órás modul Kínai nyelvkönyv magyaroknak 1/1.
Kezdő 2: 40 órás modul Kínai nyelvkönyv magyaroknak 1/2.
Újrakezdő 1: 40 órás modul Kínai nyelvkönyv magyaroknak 2.
Újrakezdő 2: 40 órás modul Kínai nyelvkönyv magyaroknak 2.
Középhaladó 1: 40 órás modul Kínai nyelvkönyv magyaroknak 3.
Középhaladó 2: 40 órás modul Kínai nyelvkönyv magyaroknak 3.
Haladó 1: 40 órás modul Kínai nyelvkönyv magyaroknak 4.
Haladó 2: 40 órás modul Kínai nyelvkönyv magyaroknak 4.
Haladó 3: 40 óra, Tanáraink által összeállított tananyag
Felsőfok 1: 40 óra, Tanáraink által összeállított tananyag
Felsőfok 2: 40 óra, Tanáraink által összeállított tananyag
Használt tankönyvek
Kínai nyelvkönyv magyaroknak 1-4.
Galla Endre - Józsa Sándor: Kínai nyelvkönyv 1-4.
Practical Chinese Reader 1-4.
Polyák Melinda oktatásszervező
info@soternyelviskola.hu | +36 1 887 2391
Induló csoportok:
Amennyiben nem találod azt a nappárt, vagy azt az időpontot, ami Neked a legjobban megfelelne, kérünk, jelezd igényeidet az info@soternyelviskola.hu e-mail címen.
Kínai kezdő (A1/1) | ||||
Indulás: 2023.06.26. | Óraszám: 40 | Nap: H-Sz | Időpont: 18:00-20:15 | Ár: 68 000 Ft |
Kínai kezdő (A1/1) | ||||
Indulás: 2023.06.27. | Óraszám: 40 | Nap: K -Cs | Időpont: 18:00-20:15 | Ár: 68 000 Ft |
Kínai kezdő (A1/1) | ||||
Indulás: 2023.06.24. | Óraszám: 40 | Nap: Szo | Időpont: 9:00-12:15 | Ár: 68 000 Ft |
Kínai újrakezdő (A2/1) | ||||
Indulás: 2023.06.26. | Óraszám: 40 | Nap: H-Sz | Időpont: 18:00-20:15 | Ár: 68 000 Ft |
Kínai újrakezdő (A2/1) | ||||
Indulás: 2023.06.27. | Óraszám: 40 | Nap: K-cs | Időpont: 18:00-20:15 | Ár: 68 000 Ft |
Kínai középhaladó (B1/1) | ||||
Indulás: 2023.06.26. | Óraszám: 40 | Nap: H-Sz | Időpont: 18:00-20:15 | Ár: 68 000 Ft |
Tanáraink

Diána
2020-ban végeztem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kínai szakán, fordító-tolmács specializáción, ahol a sztenderd mandarin kínai és a kínai jelnyelv szórendjének vizsgálata volt a fő kutatási területem. Ez idő alatt – 2019-ben – lehetőségem volt tanulni a pekingi Beijing Institute of Technology-n is, ahova a Konfuciusz Intézet Ösztöndíj programjával jutottam el.
A tanítás, mint szenvedély az egyetemi évek alatt formálódott meg bennem, és ennek a szenvedélynek a lendületével kezdtem el tanítani a Soternél is.
Amikor én annak idején megismerkedtem a kínaival, arra jöttem rá, hogy főleg a kezdeti időszakban, két dolog nagyon fontos: a szerelem a nyelv iránt és a motiváció. Az órákon szem előtt tartom mindenki egyéni motivációit, miközben csoportszinten segítem elő, hogy minden alkalom sikerélménnyel záruljon. Figyelmet fordítunk mind a nyelvtan sziklaszilárd megalapozására, mind a szóbeli kommunikáció fejlesztésére, így már a kezdő kurzus elvégzése után, akár több száz jüant is alkudhatunk egy nekünk tetsző selyemsál árából, ha épp Kínába vet minket az élet.