Szerb nyelvtanfolyam

Szerb nyelvtanfolyam

Miért a szerb?

Amit nem kezdesz el, azt nem is fejezed be. (szerb közmondás)

A szerb nyelv a délszláv nyelvek csoportjába tartozik. Közel áll a horvát, bosnyák, macedón, szlovén, bolgár nyelvekhez, így ha valaki beszél szerbül akár több országban is meg tudja értetni magát. A szerb és a horvát nyelv közötti hasonlóságnak köszönhetően, aki megtanulja az egyik nyelvet, kevés különbség megtanulása révén könnyen nyelvvizsgát tehet mindkét nyelvből.

Munka…

Bár elsőre azt gondolnánk, hogy csak a határ közelében lehet érdekes a szerb nyelv ismerete, ugyanakkor vezető állásportálokon böngészve ráébred az ember: számtalan munkalehetőség nyílik meg az ember előtt, amint a szerb nyelvet elsajátította.

… és szórakozás!

Ha magával ragadnak Kusturica filmjei, Goran Bregovic dalai, akkor feltétlenül láss neki a szerb nyelvtanulásnak, hogy mindent eredeti nyelven évezhess, ezzel is továbbfejlesztve nálunk megszerzett szerb nyelvtudásod.

Szerb nyelvtanfolyamainkon

amelyek kezdőtől a felsőfokú nyelvvizsga előkészítőig, mind egyéni, mind csoportos oktatás keretében elérhetőek, fejlesztjük mind a négy nyelvi alapkészséget (írás, beszéd, szövegértés, hallás), de a fő hangsúlyt a szóbeli kommunikációs készségre helyezzük!

Tanfolyamainkon nem csak a szerb nyelvet adjuk át, hanem − észrevétlenül − a nyelvet működtető logikát, gondolkodásmódot, szemléletet is!

Így segítünk Neked, hogy ne fordíts folyamatosan, hanem szerbül gondolkodj, amikor szerbül beszélsz.

Nem felejtjük el anyanyelvedet sem!

Miközben az a célunk, hogy szerbül gondolkodj és beszélj, folyamatosan számolunk azzal is, hogy magyar anyanyelvűként tanulod az idegen nyelvet. Biztosíthatunk, hogy a tipikusan „magyar nehézségekre, hibákra” jól bevált módszereink vannak!

Mi Benned gondolkodunk!

Bármelyik képzési formát is választod, folyamatosan figyelni fogunk Rád (az igényeidre, a nyelvi fejlődésedre), és külön Neked szóló tanácsokkal (is) segítjük a hatékony nyelvtanulásodat!

Csoportlétszám

A csoport 5 főtől indul el.

Egyedi esetekben elindítunk ennél kisebb létszámú csoportot, ugyanakkor a tandíj ott módosul.

Szerb  nyelvtanfolyamaink folyamatosan indulnak, minden hónapban indulnak kezdő nyelvtanfolyamok is. Csoportjaink jellemzően együtt maradnak, így akár szünet nélkül tudják folytatni a következő modulon a tanulmányaikat.

A tanfolyam elvégzéséért tanúsítványt adunk, melyet igény szerint angol nyelven is kérhetsz.

Szerb nyelvtanfolyam

Szintrendszer

Kezdő 1:
Kezdő 2:

Újrakezdő 1:
Újrakezdő 2:

Középhaladó 1:
Középhaladó 2:

Haladó 1:
Haladó 2:
Haladó 3:

Felsőfok 1: 48 óra, Tanáraink által összeállított tananyag
Felsőfok 2: 48 óra, Tanáraink által összeállított tananyag

Használt tankönyvek

Edina

Fordulj hozzám bizalommal! 
Fehér Edina oktatásszervező
info@soternyelviskola.hu | +36 30 260 1778

Induló csoportok

Amennyiben nem találod azt a nappárt, vagy azt az időpontot, ami Neked a legjobban megfelelne, kérünk, jelezd igényeidet az info@soternyelviskola.hu e-mail címen.

A feltüntettet árak már tartalmazzák az ÁFÁ-t, a tanfolyamzáró vizsga díját és a kiegészítő tananyagokat.

Szerb kezdő (A1/1)
Indulás:
2019.03.25.
Óraszám:
40
Nap:
H - Sze
Időpont:
18:00-20:15
Ár:
82 550 Ft
Szerb kezdő (A1/1)
Indulás:
2019.03.30.
Óraszám:
40
Nap:
Szo
Időpont:
09:00-12:15
Ár:
82 550 Ft
Szerb kezdő intenzív (A1/1)
Indulás:
2019.03.25.
Óraszám:
40
Nap:
H - K - Sz - Cs - P
Időpont:
09:00-12:15
Ár:
82 550 Ft
Szerb újrakezdő (A1/2)
Indulás:
2019.03.25.
Óraszám:
40
Nap:
H - Sze
Időpont:
18:00-20:15
Ár:
82 550 Ft
Szerb haladó (B1/1)
Indulás:
2019.03.26.
Óraszám:
40
Nap:
K - Cs
Időpont:
18:00-20:15
Ár:
82 550 Ft
Szerb haladó (B1/1)
Indulás:
2019.03.29.
Óraszám:
40
Nap:
P
Időpont:
18:00-20:15
Ár:
82 550 Ft
Szerb középfokú nyelvvizsgaelőkészítő
Indulás:
2019.01.26.
Óraszám:
40
Nap:
Szo
Időpont:
09:00-12:15
Ár:
82 550 Ft

Diákok véleménye

Tanáraink

Lengyel nyelvtanfolyam

Miért a lengyel nyelv?

 „A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el.”– II. János Pál

A lengyel egy szláv nyelv, amit ma közel 50 millióan beszélnek. Legközelebbi rokonai a szlovák, a cseh és a morva. A lengyel nyelvet latin betűkkel jegyzik le, 9 különleges szimbólummal egészítik ki a hagyományos ábécét. Egyik nyelvtani különlegessége, hogy egyáltalán nem használ névelőket, cserébe viszont összetett ragozási rendszere van. Lengyelországban összesen 6 különböző nyelvjárásban beszélik a nyelvet.

És miért érdemes lengyelül tanulni?

Munka…

Lengyel nyelvtudással valóban könnyű hazánkban állást kapni, hiszen minden nap közel 100 aktív álláshirdetés szerepel a különböző álláskeresőknek szóló weboldalakon. Keresnek munkatársakat multinacionális cégekhez, magyar vállalatokhoz és kulturális intézményekhez is. Ezen kívül természetesen Lengyelországban is elengedhetetlen a nyelvismeret az álláskereséshez és legtöbbször a tanuláshoz is. 

…és szórakozás!

Lengyelországról először a tündéri kisvárosok, a lenyűgöző, valóban mesebeli építészet jut az ember eszébe. Ugyanakkor történelmi emlékhelyekben és természeti látnivalókban is bővelkedik az ország, nem is beszélve gazdag szellemi és kulturális kincséről. A lengyel mitológiai- és mondavilág az egyik leggazdagabb a szláv népekéi közül, olyannyira, hogy az egyik világszerte legnépszerűbb és legsikeresebb számítógépes játék hátteréül is elsősorban ez szolgál. Természetesen a játék látványvilága is nagyban támaszkodik a lengyel gyökerekre, egy-egy lengyel városban járva olyan, mintha csak a játék elevenedett volna meg. De nem csak a városok, a lengyel természet is mesébe illő, végeláthatatlan alföldek és havas hegycsúcsok szegélyezik az idelátogató útját. Éhen maradni sem fog senki, a lengyel konyha különlegességeit, például a pierogit és a zureket mindnekinek érdemes kipróbálnia, majd az egészet, ízlés szerint, egy kis kompótlével vagy vodkával kísérni – és természetesen mindezt a legjobb lengyelül megrendelni.

Legyen bármi a cél, munkavállalás, a lengyel konyha megismerése, elmélyülés a számítógépes játékból megismert mondavilágban, vagy egy autentikus lengyelországi utazás, a Soter Nyelviskola segíthet ezeknek az álmoknak a megvalósításában.

Hiszen egyedi tematikájú tanfolyamaink lehetőséget nyújtanak arra,
hogy a hallgatók egyéni kéréseinek megfelelően alakítsuk a tananyagot, arra koncentrálva,
amiben leginkább fejlődni szeretnének.

Lengyel nyelvtanfolyamainkon,

amelyek kezdőtől a felsőfokú nyelvvizsga előkészítőig, mind egyéni, mind kiscsoportos oktatás keretében elérhetőek, fejlesztjük mind a négy nyelvi alapkészséget (írás, beszéd, szövegértés, hallás), de a fő hangsúlyt a szóbeli kommunikációs készségre helyezzük!
Tanfolyamainkon nem csak a lengyel nyelvet adjuk át, hanem − észrevétlenül − a nyelvet működtető logikát, gondolkodásmódot, szemléletet is!
Így segítünk Neked, hogy ne fordíts folyamatosan, hanem lengyelül gondolkodj, amikor lengyelül beszélsz.

Csoportlétszám

A csoport 4 főtől indul el.

Egyedi esetekben elindítunk ennél kisebb létszámú csoportot, ugyanakkor a tandíj ott módosul.

Lengyel nyelvtanfolyamaink folyamatosan indulnak, minden hónapban indulnak kezdő nyelvtanfolyamok is. Csoportjaink jellemzően együtt maradnak, így akár szünet nélkül tudják folytatni a következő modulon a tanulmányaikat.

A tanfolyam elvégzéséért tanúsítványt adunk, melyet igény szerint angol nyelven is kérhetsz.

Lengyel nyelvtanfolyam

Szintrendszer

Kezdő 1: 40 órás modul 
Kezdő 2: 40 órás modul 

Újrakezdő 1: 40 órás modul    
Újrakezdő 2: 40 órás modul 

Középhaladó 1: 40 órás modul  
Középhaladó 2: 40 órás modul 

Haladó 1: 40 órás modul     
Haladó 2: 40 órás modul
Haladó 3: 40 óra, Tanáraink által összeállított tananyag

Felsőfok 1: 40 óra, Tanáraink által összeállított tananyag
Felsőfok 2: 40 óra, Tanáraink által összeállított tananyag

Használt tankönyvek

Edina

Fordulj hozzám bizalommal! 
Polyák Melinda oktatásszervező
info@soternyelviskola.hu | +36 1 887 2391

Induló csoportok

Amennyiben nem találod azt a nappárt, vagy azt az időpontot, ami Neked a legjobban megfelelne, kérünk, jelezd igényeidet az info@soternyelviskola.hu e-mail címen.

A feltüntettet árak már tartalmazzák az ÁFÁ-t, a tanfolyamzáró vizsga díját és a kiegészítő tananyagokat.

Lengyel kezdő (A1/1)
Indulás:
2019.03.23.
Óraszám:
40
Nap:
Szo
Időpont:
15:00-17:15
Ár:
63 500 Ft
Lengyel alapszint(A2/1)
Indulás:
2019.03.23.
Óraszám:
40
Nap:
Szombat
Időpont:
15:00-17:15
Ár:
63 500 Ft
Lengyel kezdő (A1/1)
Indulás:
2019.03.26.
Óraszám:
40
Nap:
K - Cs
Időpont:
18:00-20:15
Ár:
63 500 Ft

Diákok véleménye

Tanáraink

Ukrán nyelvtanfolyam

Ukrán nyelvtanfolyam

Miért az ukrán nyelv?

Nem az az ostoba, aki nem tud, hanem az aki nem akar tudni. – Hrihorij Szavics Szkovorda

Az ukrán a szláv nyelvek közé tartozik, legközelebbi rokonai a belorusz, az orosz, a lengyel, a cseh és a szlovák. Ezekkel a nyelvekkel szókincse és nyelvtani szerkezete is nagy hasonlóságot mutat, ugyanakkor vannak kivételek is, ők az úgynevezett „hamis barátok”. Rengeteg olyan szó van például az ukrán és az orosz nyelvben, amelyek szó- és hangalakilag teljesen, vagy szinte teljesen megegyeznek, ilyenek például a жито (ukránul: ’rozs’, oroszul: ’gabona, kukorica’)és a он (ukránul: ’ki, kifele’, oroszul: ’ő’) is.

És miért érdemes ukránul tanulni?

Munka…

Ukrán nyelvtudással nem nehéz állást találni, hiszen minden nagyobb állásportálon szerepelnek ilyen hirdetések. Ezen kívül Ukrajnába is folyamatosan várják a magyar munkavállalókat és az ottani munkához is mindenképpen előnyt jelent a legalább alapszintű nyelvtudás.

…és szórakozás!

A Kárpátok egyik legszebb része Ukrajnában van, lenyűgöző tájakon barangolhat az odalátogató. Ezeken a vidékeken általában nem beszélnek más nyelven, csak ukránul, így a nyelvismeret mindenképpen megkönnyíti a lelkes túrázó dolgát. Felfedezni érdemes titkokat és történeteket rejt továbbá az ukrán kultúra és mitológia is, amik mélyre nyúló szláv gyökerekkel rendelkeznek.

Legyen bármi a cél, ukrajnai vagy hazai munkavállalás, a csodálatos ukrán tájak felfedezése, vagy éppen az ukrán mitológia és kultúra jobb megismerése, a Soter Nyelviskola segíthet ezeknek az álmoknak a megvalósításában.

Egyedi tematikájú tanfolyamaink lehetőséget nyújtanak arra,
hogy a hallgatók egyéni kéréseinek megfelelően alakítsuk a tananyagot, arra koncentrálva,
amiben leginkább fejlődni szeretnének.

Ukrán nyelvtanfolyamainkon,

amelyek kezdőtől a felsőfokú nyelvvizsga előkészítőig, mind egyéni, mind csoportos oktatás keretében elérhetőek, fejlesztjük mind a négy nyelvi alapkészséget (írás, beszéd, szövegértés, hallás), de a fő hangsúlyt a szóbeli kommunikációs készségre helyezzük!

Tanfolyamainkon nem csak a ukrán nyelvet adjuk át, hanem − észrevétlenül − a nyelvet működtető logikát, gondolkodásmódot, szemléletet is!

Így segítünk Neked, hogy ne fordíts folyamatosan, hanem ukránul gondolkodj, amikor ukránul beszélsz.

Csoportlétszám

A csoport 4 főtől indul el.

Egyedi esetekben elindítunk ennél kisebb létszámú csoportot, ugyanakkor a tandíj ott módosul.

Ukrán nyelvtanfolyamaink folyamatosan indulnak, minden hónapban indulnak kezdő nyelvtanfolyamok is. Csoportjaink jellemzően együtt maradnak, így akár szünet nélkül tudják folytatni a következő modulon a tanulmányaikat.

A tanfolyam elvégzéséért tanúsítványt adunk, melyet igény szerint angol nyelven is kérhetsz.

Ukrán nyelvtanfolyam

Szintrendszer

Kezdő 1: 40 órás modul
Kezdő 2: 40 órás modul

Újrakezdő 1: 40 órás modul
Újrakezdő 2: 40 órás modul

Középhaladó 1: 40 órás modul
Középhaladó 2: 40 órás modul

Haladó 1: 40 órás modul
Haladó 2: 40 órás modul
Haladó 3: 40 óra, Tanáraink által összeállított tananyag

Felsőfok 1: 40 óra, Tanáraink által összeállított tananyag
Felsőfok 2: 40 óra, Tanáraink által összeállított tananyag

Használt tankönyvek

Minna no Nihongo 1-4.

Edina

Fordulj hozzám bizalommal! 
Fehér Edina oktatásszervező
info@soternyelviskola.hu | +36 30 260 1778

Induló csoportok

Amennyiben nem találod azt a nappárt, vagy azt az időpontot, ami Neked a legjobban megfelelne, kérünk, jelezd igényeidet az info@soternyelviskola.hu e-mail címen.

A feltüntettet árak már tartalmazzák az ÁFÁ-t, a tanfolyamzáró vizsga díját és a kiegészítő tananyagokat.

Ukrán kezdő (A1/1)
Indulás:
2019.09.21.
Óraszám:
40
Nap:
Szo
Időpont:
13:00-16:15
Ár:
86 360 Ft
Ukrán kezdő (A1/1)
Indulás:
2019.09.23.
Óraszám:
40
Nap:
H - Sze
Időpont:
18:00-20:15
Ár:
86 360 Ft
Ukrán kezdő (A1/1)
Indulás:
2019.09.24.
Óraszám:
40
Nap:
K - Cs
Időpont:
18:00-20:15
Ár:
86 360 Ft

Diákok véleménye

Tanáraink

Tibeti nyelvtanfolyam

Tibeti nyelvtanfolyam

 Csak két nap van az évben, mikor semmit sem tehetsz. Az egyik a tegnap, a másik a holnap. – Tendzin Gjaco, a dalai láma

Miért a tibeti nyelv?

A tibetiek írása legalább olyan szép, mint a mandalák, amiket szerzeteseik készítenek. Nem sokan beszélik ma tibeti nyelvet, így aki megtanulja egy igazán különleges tudással büszkélkedhet. Ezt a tudást leginkább természetesen egy tibeti látogatás alkalmával lehet hasznosítani és ki az, aki ne vágyna rá, hogy élőben láthassa a Potala palotát, a Himalája havas csúcsait és ahogy a szél lengeti az imazászlókat. Tibet kultúrája, vallása, művészete egyaránt lenyűgöző, de sajnos manapság egyre kevésbé ismert. Mindenképpen érdemes tehát megtanulni ezt a nyelvet, hiszen egy távoli és zárt világba lehet betekinteni általa.

Tibeti egyéni nyelvtanfolyamainkon,

amelyek kezdőtől a felsőfokú nyelvvizsga előkészítőig elérhetőek, fejlesztjük mind a négy nyelvi alapkészséget (írás, beszéd, szövegértés, hallás), de a fő hangsúlyt a szóbeli kommunikációs készségre helyezzük!

Tanfolyamainkon nem csak a tibeti nyelvet adjuk át, hanem − észrevétlenül − a nyelvet működtető logikát, gondolkodásmódot, szemléletet is!

Így segítünk Neked, hogy ne fordíts folyamatosan, hanem tibetiül gondolkodj, amikor tibetiül beszélsz.

Csoportlétszám

A csoport 4 főtől indul el.

Egyedi esetekben elindítunk ennél kisebb létszámú csoportot, ugyanakkor a tandíj ott módosul.

Tibeti nyelvtanfolyamaink folyamatosan indulnak, minden hónapban indulnak kezdő nyelvtanfolyamok is. Csoportjaink jellemzően együtt maradnak, így akár szünet nélkül tudják folytatni a következő modulon a tanulmányaikat.

A tanfolyam elvégzéséért tanúsítványt adunk, melyet igény szerint angol nyelven is kérhetsz.

Tibeti nyelvtanfolyam

Szintrendszer

Kezdő 1: 40 órás modul
Kezdő 2: 40 órás modul

Újrakezdő 1: 40 órás modul
Újrakezdő 2: 40 órás modul

Középhaladó 1: 40 órás modul 
Középhaladó 2: 40 órás modul 

Haladó 1: 40 órás modul                          
Haladó 2: 40 órás modul
Haladó 3: 40 óra, Tanáraink által összeállított tananyag

Felsőfok 1: 40 óra, Tanáraink által összeállított tananyag
Felsőfok 2: 40 óra, Tanáraink által összeállított tananyag

Használt tankönyvek

Edina

Fordulj hozzám bizalommal! 
Fehér Edina oktatásszervező
info@soternyelviskola.hu | +36 30 260 1778

Induló csoportok

Amennyiben nem találod azt a nappárt, vagy azt az időpontot, ami Neked a legjobban megfelelne, kérünk, jelezd igényeidet az info@soternyelviskola.hu e-mail címen.

A feltüntettet árak már tartalmazzák az ÁFÁ-t, a tanfolyamzáró vizsga díját és a kiegészítő tananyagokat.

Tibeti kezdő (A1/1)
Indulás:
2019.03.30.
Óraszám:
40
Nap:
Szo
Időpont:
09:00-12:15
Ár:
86 360 Ft
Tibeti kezdő (A1/1)
Indulás:
2019.03.25.
Óraszám:
40
Nap:
H - Sze
Időpont:
18:15-19:45
Ár:
86 360 Ft

Diákok véleménye

Tanáraink

Eszperantó nyelvtanfolyam

Az eszperantó nyelvet Dr. L. L. Zamenhof hozta létre 1887-ben "Reménykedő Doktor", vagyis Doktoro Esperanto álnév alatt. Reményei arra irányultak, hogy az eszperantóból egy könnyen megtanulható, nemzetek felett álló, ugyanakkor azokat összekapcsoló nyelv válhat.

Álma (ha nem is teljes mértékben) valóra vált: mára az eszperantó a legtöbbek, több mint 2 millió ember által beszélt mesterségesen létrehozott nyelv. Ez első pillantásra talán nem tűnik soknak, azonban az eszperantó nyelvet a világ minden táján használják, elsősorban Észak- és Dél-Amerikában, Kelet-Ázsiában és Európában – természetesen Magyarországon is. Az eszperantó tehát a legalkalmasabb nyelv arra, hogy rengeteg különböző országból származó embert, különféle kultúrákat megismerjünk. Ezt pedig már egyetlen tanfolyamon keresztül elérheti: 80 órás kezdő nyelvtanfolyamunk elvégzésével – megfelelő motiváció és szorgalom segítségével – egészen a középfokú nyelvvizsáig eljuthat!

Az "eszperantisták", illetve felmérések szerint ugyanis az eszperantót átlagosan mintegy négyszer olyan könnyű megtanulni, mint más nyelveket. Különösen igaz ez angol vagy újlatin nyelvtudásra alapozva, hiszen az eszperantó nyelv rengeteg szava latin- vagy angol eredetű, míg hangzása, ritmusa leginkább a spanyolra vagy az olaszra emlékeztet. Az eszperantóban az egyes szófajok mindig ugyanúgy végződnek –  főnevek -o, a melléknevek -a végződést kapnak – ráadásul a kiejtés fonetikus, vagyis mindent úgy ejtünk, ahogy írunk.

Az eszperantó egyetlen országban sem hivatalos nyelv. Ennek ellenére is beszélhetünk anyanyelvi beszélőkről: sok gyermeket születésétől kezdve tanítanak eszperantóul. Ennek fő oka, hogy a szülők felismerik, hogy az eszperantó nyelv ismerete tökéletes alapot jelent az angol illetve az újlatin nyelvek megtanulásához! Ezeket az előnyöket Ön is megtapasztalhatja, hiszen kiscsoportos, interaktív minden készségre kiterjedő nyelvóráink során nálunk is szinte anyanyelvi szinten elsajátíthatja az eszperantót,

A nyelvtanulóban felmerül, hogy ha nem lehet elutazni „Eszperantiába”, hol lehet gyakorolni, mire lehet használni a nyelvet? Szerte a világon találhatóak eszperantó közösségek, akik mindenkit tárt karokkal fogadnak, aki érdeklődik a nyelv iránt. Az internet elterjedése pedig elhozta az eszperantó nyelv virágkorát: chatszobák, klubok végeláthatatlan sora várja a gyakorolni vágyókat, ezen kívül novellák, költészet, sőt tudományos kutatások is egyre gyakrabban jelennek meg eszperantó nyelven.

Várjuk szeretettel eszperantó nyelvtanfolyamainkon, ahol tapasztalt tanáraink mindent megtesznek, hogy korszerű, jól felszerelt oktatótermeinkben sikeresen sajátíthassák el ezt a rendkívül egyszerű, mégis különleges nyelvet!

Csoportlétszám

A csoport 4 főtől indul el.

Egyedi esetekben elindítunk ennél kisebb létszámú csoportot, ugyanakkor a tandíj ott módosul.

Eszperanto nyelvtanfolyam
Melinda

Fordulj hozzám bizalommal! 
Polyák Melinda oktatásszervező
info@soternyelviskola.hu | +36 1 887 2391

Induló nyelvtanfolyamok

Amennyiben nem találod azt a nappárt, vagy azt az időpontot, ami Neked a legjobban megfelelne, kérünk, jelezd igényeidet az info@soternyelviskola.hu e-mail címen.

A feltüntettet árak már tartalmazzák az ÁFÁ-t, a tanfolyamzáró vizsga díját és a kiegészítő tananyagokat.

Eszperantó kezdőtől középfokig (100 óra)
Indulás:
2019.03.25.
Hét:
25
Nap:
H - Sz
Időpont:
17:30 - 19:00
Ár:
190 500 Ft
Eszperantó kezdőtől felsőfokig (120 óra)
Indulás:
2019.03.30.
Hét:
30
Nap:
Szo
Időpont:
09:00 - 12:15
Ár:
215 900 Ft

Szlovák nyelvtanfolyam

Szlovák nyelvtanfolyam

Miért a szlovák nyelv?

„Hinni, szeretni és dolgozni.” - Milan Rastislav Štefánik

A szláv nyelvek családjába tartozó szlovák nyelv legközelebbi rokonai a cseh és a lengyel. Több olyan hír kering, hogy a szlovák a világ legnehezebb nyelve, de azért rengeteg versenytársa akad az első címért. Igaz ugyan, hogy szlovákul minden szófajt ragozni kell, ám az igazán motivált tanulóknak ez nem okozhat problémát, sőt kifejezetten élvezik a különböző nyelvtani finomságokat.

És miért érdemes szlovákul tanulni?

Munka…

Határ menti településeinkről rengetegen járnak Szlovákiába dolgozni, ők jól tudják, milyen hasznos is a nyelvismeret, ha a szomszédoknál szeretne valaki elhelyezkedni. De itthon is igen sok lehetőség kínálkozik az álláskeresőknek, ha folyékonyan beszélnek szlovákul. Az egyik legnépszerűbb állásportálon folyamatosan vagy tucatnyi állást kínálnak szlovák nyelvtudással.

…és szórakozás!

A földrajzi közelség miatt is sok hasonlóság van a szlovák és a magyar kultúra között, például hasonló a két ország népviselete, Szlovákiában is szokás májusfát állítani és december 6-án reggel a szlovák gyerekek is édességet keresnek a csizmájukban. Ugyanakkor Szlovákiában a szláv szokások, hagyományok és művészeti hatások is igen jelentősek, például a szlovák mitológia ráolvasásai, rituális szövegei is mind szláv gyökerűek. A mitológiai történetek helyszínéül pedig a mesés szlovák tájak szolgáltak, a Magas-Tátra hatalmas, havas hegycsúcsaival és eldugott tengerszemeivel, a zöld rétek, sűrű erdők és a még ma is látogatható, kalandos hangulatú várromok.

Legyen bármi a cél, álláskeresés itthon, vagy Szlovákiában, kalandozás a vadregényes szlovák természetben, vagy a szomszédaink kultúrájának és nyelvének jobb megismerése, a Soter Nyelviskola segíthet ezeknek az álmoknak a megvalósításában.

Hiszen egyedi tematikájú tanfolyamaink lehetőséget nyújtanak arra,
hogy a hallgatók egyéni kéréseinek megfelelően alakítsuk a tananyagot, arra koncentrálva,
amiben leginkább fejlődni szeretnének.

Szlovák nyelvtanfolyamainkon,

amelyek kezdőtől a felsőfokú nyelvvizsga előkészítőig, mind egyéni, mind csoportos oktatás keretében elérhetőek, fejlesztjük mind a négy nyelvi alapkészséget (írás, beszéd, szövegértés, hallás), de a fő hangsúlyt a szóbeli kommunikációs készségre helyezzük!

Tanfolyamainkon nem csak a szlovák nyelvet adjuk át, hanem − észrevétlenül − a nyelvet működtető logikát, gondolkodásmódot, szemléletet is!

Így segítünk Neked, hogy ne fordíts folyamatosan, hanem szlovákul gondolkodj, amikor szlovákul beszélsz.

Csoportlétszám

A csoport 4 főtől indul el.

Egyedi esetekben elindítunk ennél kisebb létszámú csoportot, ugyanakkor a tandíj ott módosul.

Szlovák nyelvtanfolyamaink folyamatosan indulnak, minden hónapban indulnak kezdő nyelvtanfolyamok is. Csoportjaink jellemzően együtt maradnak, így akár szünet nélkül tudják folytatni a következő modulon a tanulmányaikat.

A tanfolyam elvégzéséért tanúsítványt adunk, melyet igény szerint angol nyelven is kérhetsz.

Szlovák nyelvtanfolyam

Szintrendszer

Kezdő 1: 40 órás modul Krížom-krážom nyelvkönyv A1
Kezdő 2: 40 órás modul Krížom-krážom nyelvkönyv A1

Újrakezdő 1: 40 órás modul Krížom-krážom nyelvkönyv A2      
Újrakezdő 2: 40 órás modul Krížom-krážom nyelvkönyv A2

Középhaladó 1: 40 órás modul Krížom-krážom nyelvkönyv B1
Középhaladó 2: 40 órás modul Krížom-krážom nyelvkönyv B1

Haladó 1: 40 órás modul Krížom-krážom nyelvkönyv B2         
Haladó 2: 40 órás modul Krížom-krážom nyelvkönyv B2
Haladó 3: 40 óra, Tanáraink által összeállított tananyag

Felsőfok 1: 40 óra, Tanáraink által összeállított tananyag
Felsőfok 2: 40 óra, Tanáraink által összeállított tananyag

Használt tankönyvek

Krížom-krážom nyelvkönyv A1-B2

Edina

Fordulj hozzám bizalommal! 
Fehér Edina oktatásszervező
info@soternyelviskola.hu | +36 30 260 1778

Induló csoportok

Amennyiben nem találod azt a nappárt, vagy azt az időpontot, ami Neked a legjobban megfelelne, kérünk, jelezd igényeidet az info@soternyelviskola.hu e-mail címen.

A feltüntettet árak már tartalmazzák az ÁFÁ-t, a tanfolyamzáró vizsga díját és a kiegészítő tananyagokat.

Szlovák kezdő (A1/1)
Indulás:
2019.02.25.
Óraszám:
40
Nap:
H - Sze
Időpont:
18:00-20:15
Ár:
63 500 Ft
Szlovák kezdő (A1/1)
Indulás:
2019.02.23.
Óraszám:
40
Nap:
Szo
Időpont:
09:00-12:15
Ár:
63 500 Ft
Szlovák kezdő intenzív (A1/1)
Indulás:
2019.02.25.
Óraszám:
40
Nap:
H - K - Sz - Cs - P
Időpont:
09:00-12:15
Ár:
63 500 Ft
Szlovák újrakezdő (A1/2)
Indulás:
2019.02.25.
Óraszám:
40
Nap:
H - Sze
Időpont:
18:00-20:15
Ár:
63 500 Ft
Szlovák újrakezdő (A2/2)
Indulás:
2019.02.23.
Óraszám:
40
Nap:
Szo
Időpont:
09:00-12:15
Ár:
63 500 Ft
Szlovák haladó (B1/1)
Indulás:
2019.02.22.
Óraszám:
40
Nap:
P
Időpont:
18:00-20:15
Ár:
63 500 Ft
Szlovák középfokú nyelvvizsgaelőkészítő
Indulás:
2019.02.23.
Óraszám:
40
Nap:
Szo
Időpont:
09:00-12:15
Ár:
63 500 Ft

Román nyelvtanfolyam

Román nyelvtanfolyam

Miért a román nyelv?

 „Aki nem próbálkozik semmivel, eleve elfogadja a kudarcot.” – Paul Georgescu

A román nyelv az indoeurópai nyelvcsaládhoz, az újlatin nyelvekhez tartozik. Ezért általában könnyebben tanulják a spanyol, portugál, francia és olasz nyelvet már beszélők.

Munka…

Románián kívül a legtöbben Moldovában, Ukrajnában, Oroszországban, Szerbiában és Délkelet-Magyarországon beszélik. Ezért ha az Ön cége import vagy export kapcsolatban áll ezen országokkal, érdemes elsajátítani a román nyelvet!

… és szórakozás!

Tanulóink közül sokan Románia szépségeinek szerelmesei, akik visszatérő látogatói a Kárpátok hegyláncainak, és a rendszeres utazás motiválja őket a nyelvtanulásra.

Legyen akár nyelvvizsga a nyelvtanulás célja vagy más motiváció, egyéni, kiscsoportos és csoportos tanfolyamokkal várjuk Önt intenzív, fél intenzív, hét közbeni és hétvégi román nyelvtanfolyamainkra!

Román nyelvtanfolyamainkon,

amelyek kezdőtől a felsőfokú nyelvvizsga előkészítőig, mind egyéni, mind csoportos oktatás keretében elérhetőek, fejlesztjük mind a négy nyelvi alapkészséget (írás, beszéd, szövegértés, hallás), de a fő hangsúlyt a szóbeli kommunikációs készségre helyezzük!
Tanfolyamainkon nem csak a román nyelvet adjuk át, hanem − észrevétlenül − a nyelvet működtető logikát, gondolkodásmódot, szemléletet is!
Így segítünk Neked, hogy ne fordíts folyamatosan, hanem románul gondolkodj, amikor románul beszélsz.

Csoportlétszám

A csoport 4 főtől indul el.

Egyedi esetekben elindítunk ennél kisebb létszámú csoportot, ugyanakkor a tandíj ott módosul.

Román nyelvtanfolyamaink folyamatosan indulnak, minden hónapban indulnak kezdő nyelvtanfolyamok is. Csoportjaink jellemzően együtt maradnak, így akár szünet nélkül tudják folytatni a következő modulon a tanulmányaikat.

A tanfolyam elvégzéséért tanúsítványt adunk, melyet igény szerint angol nyelven is kérhetsz.

Román nyelvtanfolyam

Szintrendszer

Kezdő 1: 40 órás modul
Kezdő 2: 40 órás modul

Újrakezdő 1: 40 órás modul
Újrakezdő 2: 40 órás modul

Középhaladó 1: 40 órás modul
Középhaladó 2: 40 órás modul

Haladó 1: 40 órás modul
Haladó 2: 40 órás modul
Haladó 3: 40 óra

Felsőfok 1: 40 óra
Felsőfok 2: 40 óra

Használt tankönyvek

Edina

Fordulj hozzám bizalommal! 
Fehér Edina oktatásszervező
info@soternyelviskola.hu | +36 30 260 1778

Induló csoportok

Amennyiben nem találod azt a nappárt, vagy azt az időpontot, ami Neked a legjobban megfelelne, kérünk, jelezd igényeidet az info@soternyelviskola.hu e-mail címen.

A feltüntettet árak már tartalmazzák az ÁFÁ-t, a tanfolyamzáró vizsga díját és a kiegészítő tananyagokat.

Román kezdő (A1/1)
Indulás:
2019.01.28.
Óraszám:
40
Nap:
H - Sze
Időpont:
18:00-20:15
Ár:
63 500 Ft
Román kezdő (A1/1)
Indulás:
2019.02.26.
Óraszám:
40
Nap:
K - Cs
Időpont:
18:00-20:15
Ár:
63 500 Ft
Román kezdő (A1/1)
Indulás:
2019.02.23.
Óraszám:
40
Nap:
Szo
Időpont:
09:00-12:15
Ár:
63 500 Ft
Román kezdő intenzív (A1/1)
Indulás:
2019.02.25.
Óraszám:
40
Nap:
H - K - Sz - Cs - P
Időpont:
09:00-12:15
Ár:
63 500 Ft
Román alapfok (A2/1)
Indulás:
2019.02.25.
Óraszám:
40
Nap:
H - Sze
Időpont:
18:00-20:15
Ár:
63 500 Ft
Román újrakezdő (A1/2)
Indulás:
2019.02.26.
Óraszám:
40
Nap:
K - Cs
Időpont:
18:00-20:15
Ár:
63 500 Ft
Román alapfok (A2/2)
Indulás:
2019.02.23.
Óraszám:
40
Nap:
Szo
Időpont:
09:00-12:15
Ár:
63 500 Ft
Román haladó (B1/1)
Indulás:
2019.02.25.
Óraszám:
40
Nap:
H - Sze
Időpont:
18:00-20:15
Ár:
63 500 Ft
Román haladó (B1/1)
Indulás:
2019.02.22.
Óraszám:
40
Nap:
P
Időpont:
18:00-20:15
Ár:
63 500 Ft
Román haladó (B1/2)
Indulás:
2019.02.26.
Óraszám:
40
Nap:
K - Cs
Időpont:
18:00-20:15
Ár:
63 500 Ft
Román középfok (B2/1)
Indulás:
2019.02.26.
Óraszám:
40
Nap:
K - Cs
Időpont:
18:00-20:15
Ár:
63 500 Ft
Román felsőfok (C1/1)
Indulás:
2019.02.25.
Óraszám:
40
Nap:
H - Sze
Időpont:
18:00-20:15
Ár:
63 500 Ft
Román nyelvvizsga-előkészítő
Indulás:2019.02.05. Óraszám:
40
Nap:
H - Sze
Időpont:
18:00-20:15
Ár:
63 500 Ft

Diákok véleménye

Nagyon pozitív volt a tanfolyam. Én román nyelvtanfolyamra jelentkeztem amivel teljesen meg voltam elégedve.
Brigitta

A tanfolyamon jól éreztem magam, mert Jenő kiváló tanár, anyanyelvi szinten beszéli a románt (is), és megtalálta azt a tanítási formát, amellyel a kis csoportunkat - négyen voltunk - tanítsa a román nyelvre, és felébressze bennünk a továbbtanulási vágyat. A tanfolyam befejezése óta tanulom a nyelvet.
György

Tanáraink

Finn nyelvtanfolyam

Finn nyelvtanfolyam

Miért a finn?

Nem azoké a siker, akik sohasem buktak el, hanem azoké, akik elbuktak, és ismét felálltak belőle. - Kimi Raikkönen

Már általános iskolában sokat hallhattunk arról, hogy a finnek nyelvrokonaink. Számos nyelvész ezt amúgy kétségbe vonja, és heves viták dúlnak, hogy valójában a magyar nyelvet mennyire kell a finnugor családhoz tartozónak venni. Inkább hagyjuk a szakmai vitákat a nyelvtudósokra és nézzük meg miért is érdemes finnül tanulni.

Munka…

A finn gazdaság az Európai Unión belül az egyik legjobb lábakon áll. Olyan híres finn cégek, mint a NOKIA, a NOKIAN gumiabroncsgyártó sok magyarnak nyújt megélhetést. Ezen kívül oktatásügyük irigylésre méltó. A finn közoktatásban a 21. századi kompetenciákat tanítják meg a tanulóknak és a finn gyerekek ennek megfelelően a nemzetközi pedagógiai vizsgálatokban rendre az első háromban végeznek.

… és szórakozás!

A finn kultúra pedig szintúgy fajsúlyos, mint a cégeik és az oktatásügyük. Nagyszerű zeneszerzőik, az egészséges életmód közemberei a szaunákkal és a Helsinki belvárosa mind a szerethetőséget sugallják. Szeresd meg te is a finn nyelvet és gyere el magas színvonalú tanfolyamainkra. Ne csak az angolt és a németet tanuld meg, hanem rendelkezzél olyan különleges képességgel, amellyel a munkaerőpiacon is kiemelkedhetsz.

Finn nyelvtanfolyamainkon,

amelyek kezdőtől a felsőfokú nyelvvizsga előkészítőig, mind egyéni, mind csoportos oktatás keretében elérhetőek, fejlesztjük mind a négy nyelvi alapkészséget (írás, beszéd, szövegértés, hallás), de a fő hangsúlyt a szóbeli kommunikációs készségre helyezzük!

Tanfolyamainkon nem csak a finn nyelvet adjuk át, hanem − észrevétlenül − a nyelvet működtető logikát, gondolkodásmódot, szemléletet is!
Így segítünk Neked, hogy ne fordíts folyamatosan, hanem finnül gondolkodj, amikor finnül beszélsz.

Nem felejtjük el anyanyelvedet sem!
Miközben az a célunk, hogy finnül gondolkodj és beszélj, folyamatosan számolunk azzal is, hogy magyar anyanyelvűként tanulod az idegen nyelvet. Biztosíthatunk, hogy a tipikusan „magyar nehézségekre, hibákra” jól bevált módszereink vannak!

Mi Benned gondolkodunk!
Bármelyik képzési formát is választod, folyamatosan figyelni fogunk Rád (az igényeidre, a nyelvi fejlődésedre), és külön Neked szóló tanácsokkal (is) segítjük a hatékony nyelvtanulásodat!

Csoportlétszám

A csoport 5 főtől indul el.

Egyedi esetekben elindítunk ennél kisebb létszámú csoportot, ugyanakkor a tandíj ott módosul.

Finn nyelvtanfolyamaink folyamatosan indulnak, minden hónapban indulnak kezdő nyelvtanfolyamok is. Csoportjaink jellemzően együtt maradnak, így akár szünet nélkül tudják folytatni a következő modulon a tanulmányaikat.

A tanfolyam elvégzéséért tanúsítványt adunk, melyet igény szerint angol nyelven is kérhetsz.

Finn nyelvtanfolyam

Szintrendszer

Kezdő 1:
Kezdő 2:

Újrakezdő 1:
Újrakezdő 2:

Középhaladó 1:
Középhaladó 2:

Haladó 1:
Haladó 2:
Haladó 3:

Felsőfok 1: Tanáraink által összeállított tananyag
Felsőfok 2: Tanáraink által összeállított tananyag

Használt tankönyvek

Edina

Fordulj hozzám bizalommal! 
Fehér Edina oktatásszervező
info@soternyelviskola.hu | +36 30 260 1778

Induló csoportok

Amennyiben nem találod azt a nappárt, vagy azt az időpontot, ami Neked a legjobban megfelelne, kérünk, jelezd igényeidet az info@soternyelviskola.hu e-mail címen.

A feltüntettet árak már tartalmazzák az ÁFÁ-t, a tanfolyamzáró vizsga díját és a kiegészítő tananyagokat.

Finn beszédcentrikus
Indulás: 2019.02.22. Óraszám:
30
Nap:
Péntek
Időpont:
18:00-20:15
Ár:
60 960 Ft
Finn kezdő (A1/1)
Indulás: 2019.02.25. Óraszám:
50
Nap:
H - Sze
Időpont:
18:00-20:15
Ár:
80 645 Ft
Finn kezdő (A1/1)
Indulás:
2019.02.26.
Óraszám:
50
Nap:
K - Cs
Időpont:
18:00-20:15
Ár:
80 645 Ft
Finn kezdő intenzív (A1/1)
Indulás:
2019.02.25.
Óraszám:
50
Nap:
H - K - Sz - Cs - P
Időpont:
09:00 -12:15
Ár:
80 645 Ft
Finn újrakezdő (A2)
Indulás:
2019.02.26.
Óraszám:
50
Nap:
K - Cs
Időpont:
18:00-20:15
Ár:
80 645 Ft
Finn haladó (B1/1)
Indulás:
2019.02.25.
Óraszám:
50
Nap:
H - Sze
Időpont:
18:00-20:15
Ár:
80 645 Ft

Diákok véleménye

Tanárok

Anna

Anna
Anna Inkeri vagyok. 15 éves korom óta tolmácsolok és fordítok finnről magyarra és fordítva. Zongoratanári diplomámat a LFZE Budapesti Tanárképző Intézetében szereztem 1998- ban, az ELTE latin szakán hallgattam 3 évet. Negyedik éve tanítok a Budapesti Finn Iskolában finn anyanyelvű gyerekeknek finn nyelv és kultúra tantárgyat.  Nyelviskolákban nemzetközi iskolákban és magánúton tanítok finn nyelvet. Finn érettségire, nyelvvizsgára, nemzetközi érettségire készítek föl embereket. Részt vettem a FILI (finn irodalom fordítását támogató intézet) fordító mesterkurzusain, mint műfordító. Nyelvismeret: magyar, finn, angol, német, francia, olasz, orosz, latin, ógörög.

Magyar nyelvtanfolyam

Magyar nyelvtanfolyam

Why learn Hungarian?

“After studying the Hungarian language for years, I can confidently conclude that had Hungarian been my mother tongue, it would have been more precious. Simply because through this extraordinary, ancient and powerful language it is possible to precisely describe the tiniest differences and the most secretive tremors of emotions.” - G.B. Shaw

Hungary and especially its capital city, Budapest is one of the most visited places in Europe. People often come here as tourists only to find that they would feel like living here. Many students come here as exchange students, and later on they decide to return to Hungary. Also, some people come here to work and stay here for a longer period and settle here. It is very useful to speak Hungarian as Hungarian people are really thankful for your effort to learn their reportedly difficult mother tongue.

Work…

A lot of foreigners come to this small but beautiful country due to their work.  A lot of multinational companies have interests in Hungary so they naturally attract not only Hungarians but people from other countries, too.

… and entertainment!

It is really hard to list all the beauties and specialties of Hungary. If you are a language learner, even everyday situations such as going to the market place, or visiting some of the famous sights of the country can also become a language lesson where you can unnoticeably pick up useful phrases.  Moreover, some great pieces of Hungarian literature are at hand for you to improve your reading and vocabulary. But when you feel like relaxing in an easy way, do not miss visiting an original Hungarian restaurant and get the taste of the wonderful goulash and other Hungarian specialties. When you are all filled with tasty meals, and if you feel brave enough, try our national pride, pálinka.

Do you feel like getting started?

In our language school we organise Hungarian language courses according to the needs of the students.

At beginner levels we use English as a mediating language. In our groups, all nationalities come together, and throughout the playful lessons they soon begin to speak Hungarian, thus leaving the meditating language behind.

All our Hungarian courses are speaking-centred. Naturally, you cannot speak without knowing the basics of Hungarian grammar. Our teachers are very experienced in teaching Hungarian, so they are very well aware of the needs of non-native Hungarians

So what shall be your first step?

Take a look at our offer for group courses. Should you not find what you need, contact the organiser of Hungarian courses so that we can customize our courses based on your needs.

Our group courses start with a minimum participants of 4.

In special cases we can start the course with less than 4 participants, however, prices will be lifted.

In case of individual courses, we can offer other languages as a meditating language.

Magyar nyelvtanfolyam
Edina

Feel free to contact me.
Fehér Edina course manager
info@soternyelviskola.hu | +36 30 260 1778

Starting courses

The prices below contain VAT, the course end test and all additional material.

Magyar kezdő (A1/1)
Indulás:
2019.09.23.
Óraszám:
50
Nap:
Mon - Wedn
Időpont:
17:45-19:15
Ár:
79 375 Ft
Magyar kezdő intenzív (A1/1)
Indulás:
2019.09.23.
Óraszám:
50
Nap:
Mo-Tue-Wed-Thu-Fri
Időpont:
08:00-11:15
Ár:
79 375 Ft
Magyar alapszint (A2)
Indulás:2019.09.24. Óraszám:
50
Nap:
Tue-Thu
Időpont:
09:00-12:15
Ár:
79 375 Ft

Our students’ feedback

The classes at Soter are very entertaining and dynamic, the groups are small (we are four people in mine), and my teacher Veronika is really great. She's patient and manages to explain even the most shocking aspects of Hungarian language, and she prepares lots of different activities. I look forward to every Tuesday and Thursday evening! 
Abel

Our teachers

Veronika

Veronika

Magyar mint idegen nyelv tanáraként számos ország különböző korú diákjaival találkozom, ami nagy lehetőség mindannyiunk számára megismerni mind a magyar, mind a másik nép kultúráját, szokásait.

Nagy öröm számomra, mikor egy ilyen színes csoportban magyarul társalognak a diákok először a csoporttársaikkal, majd az iskolából kilépve az életben is!

Tanítás során törekszem a diákok bátorítására, hogy bár ismerni kell a nyelvtani szabályokat, ne féljenek megszólalni magyarul! Óráimon igyekszem kommunikációs feladatokkal, játékos gyakorlásokkal oldott hangulatot teremteni.

As a teacher of Hungarian as a second language I meet students of different ages from several countries.  It is a great opportunity for all of us to get to know each other’s culture and customs.

It is a great pleasure for me to see the students from different background talk to their mates in Hungarian for the first time and later, after finishing the course, in real life.

While teaching I always encourage the students to bravely use the language although they need to know the grammar rules as well. I try to create a relaxed atmosphere through communicative activities and games during the lessons.  

Görög nyelvtanfolyam

Görög nyelvtanfolyam

Miért a görög nyelv?

 „Az vagy, amit újra és újra teszel. A kiválóság tehát nem tett, hanem szokás.”– Arisztotelész

Egy új abc, egy új nyelv, egy igazi új világ – ezt nyújtja a görög nyelv minden tanulójának. És bár összetett nyelvtani rendszere és ragozási táblázatai első látásra ijesztőek lehetnek, de hangzásáért, varázslatos betűiért és írásáért nagyon szerethető nyelv a görög. Aki egyszer elkezdi, az nem szívesen hagyja abba.

És miért érdemes görögül tanulni?

Munka…

A magyarországi képviselettel is rendelkező multinacionális vállalatok folyamatosan keresnek görög nyelven folyékonyan beszélő munkavállalókat. Ezen kívül természetesen az idegenforgalomban is mindig szükség van újabb és újabb idegenvezetőkre, vendéglátós szakemberekre és animátorokra, akik a mediterrán országban szeretnének dolgozni és legalább alap szinten beszélik a görög nyelvet is.

…és szórakozás!

A homokos tengerpartok, az ókori emlékek, az eldugott kis falvak és a nyüzsgő nagyvárosok is az ember eszébe juthatnak Görögország kapcsán. Itt együtt él a múlt és a jelen, ide látogatnak az ókori történelem szerelmesei, a romantikus és a családi vakációk kedvelői, a mediterrán kultúra, zene és konyha rajongói, mindazok, akik a lenyűgöző tájakat szeretnék bejárni és azok is, akik pusztán pihenésre vágynak. A görögök mindenkit meleg szívvel és örömmel fogadnak és még nagyobb az öröm akkor, amikor a turisták, mindenkit meglepve és elkápráztatva, saját nyelvükön szólnak a helybeliekhez.

Legyen bármi a cél, elhelyezkedés egy multinál, idegenforgalmi munka, egy még különlegesebb, igazibb nyaralás, vagy a görög kultúra jobb megismerése, a Soter Nyelviskola segíthet ezeknek az álmoknak a megvalósításában.

Hiszen egyedi tematikájú tanfolyamaink lehetőséget nyújtanak arra,
hogy a hallgatók egyéni kéréseinek megfelelően alakítsuk a tananyagot, arra koncentrálva,
amiben leginkább fejlődni szeretnének.

Görög nyelvtanfolyamainkon,

amelyek kezdőtől a felsőfokú nyelvvizsga előkészítőig, mind egyéni, mind kiscsoportos oktatás keretében elérhetőek, fejlesztjük mind a négy nyelvi alapkészséget (írás, beszéd, szövegértés, hallás), de a fő hangsúlyt a szóbeli kommunikációs készségre helyezzük!

Tanfolyamainkon nem csak a görög nyelvet adjuk át, hanem − észrevétlenül − a nyelvet működtető logikát, gondolkodásmódot, szemléletet is!

Így segítünk Neked, hogy ne fordíts folyamatosan, hanem görögül gondolkodj, amikor görögül beszélsz.

Csoportlétszám

A csoport 4 főtől indul el.

Egyedi esetekben elindítunk ennél kisebb létszámú csoportot, ugyanakkor a tandíj ott módosul.

Görög nyelvtanfolyamaink folyamatosan indulnak, minden hónapban indulnak kezdő nyelvtanfolyamok is. Csoportjaink jellemzően együtt maradnak, így akár szünet nélkül tudják folytatni a következő modulon a tanulmányaikat.

A tanfolyam elvégzéséért tanúsítványt adunk, melyet igény szerint angol nyelven is kérhetsz.

Görög nyelvtanfolyam

Szintrendszer

Kezdő 1: 40 órás modul
Kezdő 2: 40 órás modul

Újrakezdő 1: 40 órás modul
Újrakezdő 2: 40 órás modul

Középhaladó 1: 40 órás modul 
Középhaladó 2: 40 órás modul 

Haladó 1: 40 órás modul                          
Haladó 2: 40 órás modul
Haladó 3: 40 óra, Tanáraink által összeállított tananyag

Felsőfok 1: 40 óra, Tanáraink által összeállított tananyag
Felsőfok 2: 40 óra, Tanáraink által összeállított tananyag

Használt tankönyvek

Edina

Fordulj hozzám bizalommal! 
Polyák Melinda oktatásszervező
info@soternyelviskola.hu | +36 1 887 2391

Induló csoportok

Amennyiben nem találod azt a nappárt, vagy azt az időpontot, ami Neked a legjobban megfelelne, kérünk, jelezd igényeidet az info@soternyelviskola.hu e-mail címen.

A feltüntettet árak már tartalmazzák az ÁFÁ-t, a tanfolyamzáró vizsga díját és a kiegészítő tananyagokat.

Görög kezdő (A1/1)
Indulás:
2019.02.23.
Óraszám:
40
Nap:
Szo
Időpont:
13:00-16:15
Ár:
88 900 Ft
Görög kezdő (A1/1)
Indulás:
2019.03.25.
Óraszám:
40
Nap:
H - Sze
Időpont:
18:00 - 20:15
Ár:
88 900 Ft
Görög kezdő (A1/1)
Indulás:
2019.02.26.
Óraszám:
40
Nap:
K - Cs
Időpont:
18:00-20:30
Ár:
88 900 Ft

Diákok véleménye

Tanáraink