szaknyelvi_tanfolyamok

A hazai vállalatok döntő többsége napi kapcsolatban áll külföldi partnerekkel, ügyfelekkel, az anyavállalat dolgozóival, vezetőivel.

A megfelelő szakmai ismereteken túl egy jó szakember számára kiemelten fontos a megfelelő szaknyelv megszerzése is. A Soter Nyelviskola legújabb szaknyelvi képzései a legkülönbözőbb szakterületeken dolgozók számára nyújt hasznos fejlődési lehetőséget. Kommunikáció központú, autentikus szituációkra épülő kurzusaink elvégzése után minden felmerülő szakmai helyzetben magabiztosan tudja majd képviselni saját és cége érdekeit.

ÜZLETI SZAKNYELV

Üzleti szaknyelvi tanfolyamainkat elsősorban azoknak ajánljuk, akik nem csak általános nyelvtudásra törekszenek, hanem munkájuk során, az üzleti életben folyamatosan használják az idegen nyelvet. Üzleti szaknyelvi tanfolyamainkon nem egy-egy munkakör konkrét feladataira készítjük fel a hallgatókat – bár igény szerint erre is van lehetőség – hanem az üzleti élet minden aspektusához szükséges idegen nyelvi tudást adjuk át. 

Míg az általános nyelvi tanfolyamokon mindennapi szituációkat, problémákat dolgozunk fel (család, vásárlás, stb.) üzleti szaknyelvi tanfolyamainkon a hangsúlyt az üzleti, munkahelyi helyzetekre helyezzük mind a szókincs, mind a nyelvhasználat tekintetében. Az átfogó tudás megszerzését változatos feladatokkal (helyzetgyakorlatokkal, szerepjátékkal, hivatalos levél írásával, esettanulmányok elemzésével) segítjük elő, így üzleti szaknyelvi óráink nem csak hasznosak, de változatosak is!

PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI SZAKNYELV

PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI SZAKNYELV

Nemzetközi cég számláival, könyveléseivel foglalkozik?
Vannak külföldi ügyfelei?
Szakmájában már megszerezte a szükséges gyakorlatot?
Csak a szaknyelvi kifejezésekkel vannak gondjai?

MEGVAN A MEGOLDÁS!

Legújabb szaknyelvi tanfolyamunk könyvelési és pénzügyi területen dolgozók számára kínál fejlődési lehetőséget. Kommunikatív központú, autentikus szituációkra épülő kurzusunk elvégzése után minden felmerülő szakmai helyzetben magabiztosan tudja majd képviselni saját és cége érdekeit.

ÉRTÉKESÍTÉSI ÉS BESZERZÉSI SZAKNYELV

ÉRTÉKESÍTÉSI ÉS BESZERZÉSI SZAKNYELV

Külföldi partnerektől vásárol?
Vagy éppen külföldre értékesít?

MEGVAN A MEGOLDÁS!

Bár beszerzési és értékesítési területen a kereskedelem eltérő célkitűzései érvényesülnek, egy dolog közös. A kitűzött célok eléréséhez mindkét szakterület folyékony szakmai nyelvtudást igényel. Legújabb szaknyelvi tanfolyamunk a beszerzési és értékesítési területen dolgozók számára kínál fejlődési lehetőséget. Kommunikatív központú, autentikus szituációkra épülő kurzusunk elvégzése után minden felmerülő szakmai helyzetben magabiztosan tudja majd képviselni saját és cége érdekeit.

SZÁMÍTÁSTECHNIKAI SZAKNYELV

SZÁMÍTÁSTECHNIKAI SZAKNYELV

Gondot okoznak az szaknyelvű dokumentációk, technikai leírások?
Érti az Internet nyelvét, de nem tud róla beszélni?

MEGVAN A MEGOLDÁS!

Kommunikatív, a számítástechnikai munka során felmerülő szituációkra építő, hatékony szaknyelvi tanfolyamunkon való részvételt olyan, hallgatóknak ajánljuk, akik jelenleg is IT területen dolgoznak illetve a számítástechnikában látják jövőjüket.

JOGI SZAKNYELV

JOGI SZAKNYELV

A mindennapos hajtásban bizony előfordul, hogy még a gyakorló jogászoknak sincs idejük arra, hogy az jogi szaknyelvet tökéletesen elsajátítsák, hát még a joghallgatóknak vagy a jogi asszisztenseknek, pedig számukra is nélkülözhetetlen az angol jogi szaknyelv ismerete! Óriási hibát követ el karrierjében, ha nem fordít időt és energiát a szakmai nyelv elsajátítására!

MEGVAN A MEGOLDÁS!

A hazai vállalatok döntő többsége napi kapcsolatban áll külföldi partnerekkel, ügyfelekkel vagy az anyavállalat dolgozóival, vezetőivel. A cégekkel alkalmazásában vagy azokkal kapcsolatban álló jogászokkal szemben alapvető elvárás, hogy nyelvtudásukat ne csak általános környezetben, hanem a szakmai kihívások kezelésében is használni tudják. Legújabb szaknyelvi tanfolyamunk jogi  területen dolgozók, illetve az pályára készülő joghallgatók számára kínál fejlődési lehetőséget. Gyakorlat-központú, autentikus szituációkra épülő kurzusunk elvégzése után minden felmerülő szakmai helyzetben magabiztosan tudja majd képviselni saját és cége érdekeit. Jogi szaknyelv képzésünk során Ön jól hasznosítható, gyakorlati tudást szerez majd, melynek segítségével összehasonlíthatatlanul könnyebben fogja megoldani a munkája során felmerülő helyzeteket a szerződéskötéstől az üzleti levelezésen át a tárgyalásokig.

LOGISZTIKAI SZAKNYELV

LOGISZTIKAI SZAKNYELV

Nemzetközi szállítmányozással, vámügyintézéssel foglalkozik?
Szakmájában már megszerezte a szükséges gyakorlatot?
Csak a szaknyelvi kifejezésekkel vannak gondjai? 

MEGVAN A MEGOLDÁS!

Legújabb szaknyelvi tanfolyamunk a logisztikai, szállítmányozási és vámügyintézői területen dolgozók számára kínál fejlődési lehetőséget. Kommunikáció központú, autentikus szituációkra épülő kurzusunk elvégzése után minden felmerülő szakmai helyzetben magabiztosan tudja majd képviselni saját és cége érdekeit.

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI SZAKNYELV

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI SZAKNYELV

Kommunikációs problémái vannak cége ügyfeleivel személyesen és telefonon is?
A panaszok és reklamációk gördülékeny kezelése problémát okoz?

MEGVAN A MEGOLDÁS!

A hazai vállalatok döntő többsége napi kapcsolatban áll külföldi partnerekkel, ügyfelekkel vagy az anyavállalat dolgozóival, vezetőivel. Az ügyfélszolgálaton dolgozó munkatársakkal szemben alapvető elvárás, hogy nyelvtudásukat ne csak általános környezetben, hanem a szakmai kihívások kezelésében is használni tudják. A Soter Nyelviskola legújabb szaknyelvi képzése kifejezetten ügyfélszolgálati munkakörben dolgozók számára nyújt hasznos fejlődési lehetőséget. Kommunikáció központú, autentikus szituációkra épülő kurzusunk elvégzése után minden felmerülő szakmai helyzetben magabiztosan tudja majd képviselni saját és cége érdekeit.

MÉDIA SZAKNYELV

MÉDIA SZAKNYELV

A média mára bizonyítottan a negyedik hatalmi ággá vált, egy olyan társadalomformáló erővé, amelynek hatása alól nem lehet kivonni magunkat. A hazai médiában dolgozó újságírók, rádiósok és tévések illetve az ezt a pályát megcélzó fiatalok számára elengedhetetlen a külföldi sajtóorgánumok nyelvezetének, szerkesztési elveinek ismerete.

MEGVAN A MEGOLDÁS!

A Soter Nyelviskola új szaknyelvi képzése ebben nyújt segítséget és fejlődési lehetőséget. Kommunikáció központú, autentikus szituációkra épülő kurzusunk elvégzése után minden felmerülő szakmai helyzetben magabiztosan tudja majd helytállni.

HR SZAKNYELV

HR SZAKNYELV

Az eredményes HR-munka nélkülözhetetlen eleme a hatékony kommunikáció. A multinacionális, vagy vegyes tulajdonú cégek esetében a menedzsmenttel történő kapcsolattartás, a megbeszélések, beszámolók, elemzések munkanyelve ma már egyre több esetben szaknyelv.

MEGVAN A MEGOLDÁS!

Humán erőforrás-menedzsment, személyügyi képzésben résztvevő hallgatóknak, az ezen a területen elhelyezkedni kívánóknak és a már HR pozíciókban dolgozóknak egyaránt hasznos lehet képzésünk. A tanfolyamon használt nyelvkönyv kifejezetten a HR szaknyelv oktatásához készült, elősegíti a gyakorlati munka során jól használható, praktikus szókincs elsajátítását. A tanfolyam szakmai programját nyelvtanár-humánerőforrás-menedzser szakértő állította össze.

IDEGENFORGALMI SZAKNYELV

IDEGENFORGALMI SZAKNYELV

Az idegenforgalomban, szállodaiparban dolgozók számára ma már Magyarországon is egyértelműen a szaknyelv fontos munkanyelv. Tudni kell azt is, hogyan szóljunk egy átutazóban lévő üzletemberhez, s hogyan szólítsuk meg a hátizsákos világjáró turistát.

MEGVAN A MEGOLDÁS!

Hibátlanul kell tudni intézni az idegen nyelvű szobafoglalást a külföldi szállodával, s érthetően kell tudni elmagyarázni az utat a vendéget érdeklő úti célig. Zökkenőmentesen kell tudni tárgyalni a külföldi partner vezetőségével, s idegen nyelvű segítséget kell tudni nyújtani a vendégnek hivatalos ügyekben is. Mindez speciális szaknyelvi tudást igényel. Idegenforgalmi szaknyelv tanfolyamunkon ehhez a tudáshoz segítjük hozzá Önt és kollégáit.